A Liberty Clan történetét öt szakaszra lehetne bontani.
Az első szakasza 2006 vége fele volt mikor létrejött a klán. A Nagy Magyar szerveren játszottunk és ekkor találkoztam össze egy "Zubi" nevű játékossal, aki – ha lehet így fogalmazni ő tette ismertté a klánt. Ugyan nem mi voltunk a legjobbak ebben az időben, de mindenképp kiemelkedő helyet foglaltunk el a magyar SAMP közösségben. Egy idő után viszont a klán zuhanórepülésbe ment lefele, egy-két fa.. cheater társunk miatt. Sajnos ezek között volt Zubi ezért ki kellet, hogy rúgjuk a klánból, és ekkor kezdődött a második szakasz a klán történelmében.
A második szakasz rövid ideig tartott, próbáltuk a klán becsületét visszaszerezni, volt egy-két warunk is amit kb. 60% meg is nyertünk. De úgy látszott ez is kevés volt, mivel túl sokan voltak LC-sek, úgymond két részre szakadt a klán. Egyik volt aki Zubi-val volt (akit érdekes mód kirúgtunk de erről ő nem akart tudomást venni), a másik rész amelybe CL-ként én (Leone) Darmain és Rommel tartozott bele..
A harmadik szakasz már nem a samp-ben történt hanem a vcmp-ben. Ugyebár volt egy ilyen próbálkozás, hogy jó lenne, ha a vcmp-ben is lenne egy magyar klán, de miután megcsináltuk és kiderült, hogy van egy úgynevezett HEF nevű magyar klán visszaléptünk, mondván elég kevés magyar játszik, ahhoz, hogy két team legyen.
A Liberty Clan negyedik szakasza elég rövidnek mondható az előzőekhez képest.
2010. február 27-én újraalakult az LC,Leone-vel az élen.
Először a klán a Földvár és a New Life szerveren játszott,utána a ChupaCabrán.
Leone hamar abbahagyta,ekkor a klán HolyKing és Norton kezébe került.
Itt kerültem én a képbe,december 28-án TGF-elt le Holy és Norton,mindkettőjük kikapott 5-4-re.
Hamar elkönyveltek a legjobbként,így a következő waron már részt is vettem.Norton ezután elhagyta a klánt,mondva,hogy már nem olyan jó közösség,de közbe kiderült,hogy nem bírta Holyt,szerinte a klán hírneve miatta volt elég silány.
Ekkor került Athlon CL pozícióba.Ő is elég hamar abbahagyta,ekkor Holy maradt egyedül CL és Ruddy ACL.Ekkortájt hagytam el először az LC-t,kis idő múlva visszajöttem.
Én Holyval,és még jópár emberrel(Criss,Publish,CrazyBomBay,Murmidon,PaCaLT)azon voltunk,hogy kicsit erősítsük a klánt.Crisst később waron való viselkedése miatt elbocsátottuk,PaCaLT elhagyta a klánt.
Ez naggyából sikerült is,amikor HolyKing elment nyaralni.
Ekkor már ACL voltam,és ekkortájt bannoltunk le kb 50 embert a Chupáról,ezzel egy kis veszekedést generálva,mely azt idézte elő,hogy én és HolyKing,meg az LC nagy része otthagyta a klánt.
Ekkor LZLo kezébe került az LC,megpróbálta kicsit felhúzni a klánt,de nem sikerült neki,az LC összeomlott.
Egy kis ideig,pontosan a [malibuCR.] megszünéséig az LC szünetelt,de azért,mert klán nélkül voltam,gondoltam visszahozom az LC-t
A Liberty Clan ötödik szakasza is elkezdődött,2011 végén,új és régi tagokkal,Hunterrel és Murmival az élen.
Az LC robbanásszerűen elkezdett fejlődni,Crazy is visszatért közénk,így megint rászoktam a vele warozásra,persze Murmival is alkottunk,de Crazyvel szoktunk annyira össze,hogy képesek voltunk LC legnagyobb ellenfelét,a HNL-t megverni.
Később jöttek szép eredmények,VLA ellen,fPs ellen,gyönyörű győzelmek MvP,MPC ellen,pár vereség Murmidon majd a saját hibámból RLK ellen,de ezeknél volt is 2 visszavágó,amit megnyertünk.
Régi CL-ünk HolyKing közbe kilépett,máig nem tudom rávenni,hogy visszatérjen LC-be.
Egy másik régi CL visszatért közénk,Athlon,akit később ki is rúgtam,mivel még mindig magát képzelte a vezérnek.Közben megjött Leone is,aki sajnos nem volt olyan sokat,de mivel a klán alapítója,a CL neki alap dolog volt.
Murmidon többször is elment az országból,egyszer 1-2 hétre,másodszorra 1 hónapra,amiből később majdnem egy fél év lett,ami idő alatt a klán majdnem felbomlott,volt mindenféle probléma,eleinte nem nagyon voltam meg a vezetéssel,mivel mindigis ő volt az "agy",de később belejöttem,és egy egész rendes normális megbízható brigádot szedtem össze a végén.
Viszont rámjött,hogy már elegem van,nem akarok klánt vezetni,így a Liberty Clan végérvényesen(legalábbis úgy gondoltam) a kilépésem miatt,mivel Murmidon és Leone inaktívak voltak és nem tudták így vezetni a klánt,2012 Augusztus 1.-én Antimex kezébe került.
Kiderült viszont,hogy Antimex nem az az Antimex,így megszüntettem LC-t,és Murmidon bejelentette,hogy csak a régi CL-ek alapíthatják újra a klánt.
A Liberty Clan történetének ötödik szakasza a legrövidebb,a negyediknél is rövidebb.
Persze rájöttem,hogy hibáztam,és hogy nem kellett volna megszüntetnem LC-t,és mivel valamiért még mindig kedvem van játszani a SAMP-al,ismét visszahozom LC-t.
A Liberty Clan hatodik szakasza pedig most kezdődik,majdnem 1 évvel később mint az előző,2012 végén,már csak Hunterrel(Destroyyal) az élen.Régi megbízható tagok,és egy új tag,akiben szintén nagyon bízok,csatlakoztak hozzám,hogy újra felépítsük LC-t,és megmaradjon az az egész,amit Crazyvel és Murmidonnal felépítettünk.
Jöttek kissebb és nagyobb gondok,nem waroztunk már annyit,amennyit waroztunk az is veszekedéssek végződött és a másik is azthitte ő nyert,csatlakozott hozzánk az akkor még közutált(most már nem)dEXY,Szuzi akit annakidején folyamatosan védtem,ezt bánom is,próbálgattam már mindent,Crazy nem volt már velünk mivel fPs-be volt,visszacsaltam régi waros társamat,HolyKinget akivel ugyanúgy össze vagyok szokva,de ez se sikerült.
Nem is játszottam olyan sokat,nemis érdekelt annyira a dolog,elértem azt hogy úgyéreztem a klánvezetés már ténylegesen nem nekem való,és LC megszűnt,tavaly augusztusi dologból tanulva nembiztos hogy végérvényesen,de mivel már nemis játszok annyit,ez esélyes.
Régi klánom visszatérése miatt csatlakoztam oda,mint sima tag(egyik legrégebbi a háromból)és már csak warozni járok fel sampra.
Ha esetleg úgy alakul és kedvem lesz játszani talán visszatér az LC,de a mostani társaságot elnézve régi tagjaimnál maradnék.
[LC]Leone,[LC]D[eS]tR[O.o]Y[
[LC] a mi nevünk,chupa cabra szeró a mi területünk
Összetartunk ha kell, de davidoss szinte mindig "szerel"
Nagy perverz ő,a pasija hapcibenő
Itt van még a ruddygyerek, neki a föld kerek
Hülye ő is de igy jó,(legalább nem egy ringyó) xD
Szeretem én ezt a klánt.
Holyking lassan 60,azért ekkora egy vadkan xD
Énis vagyok itt egy marha, ha szomjas vagyok,seggemet vakarva
Hunterral db-zek mindig, de norton rittig -.-.
[LC]GeforceGT
Nincsen sawnoffom,nem vagyok yakuzás és nem ferde a szemem
A világ egyikk legszebb és legjobb klánjába vagyok,és rajtam kivül még
többmillióan gondolják mire gondolok amikor azt mondom:anyád ne db-z!
A klánnevem megelőzi a rendes nevem ([LC]GeforceGT)
És nem örülök ha a playerek összekeverik a lidérc clánt a liberty clannal
Büszkén gondolok holy-ra az igazságosra, a pinák gyilkosára davidossra,
Nortonra és Ruddyra, szeretem az M4 wart, a stuntot, a pinát,
Itt élek az [LC] szívében,sawnoffba mivagyunk a császárok,
És igen is nálunk vannak a világ leghülyébb fiujai
[LC]GeforceGT
Liberty Clan a mi nevünk
Warba mindenkit verünk
Nincs ellenfél mert sawnoff van a kezünkben
akárki jöhet nem halunk az M4-ben.
Összetartóak vagyunk de nem eléggé.
SAMP! Ezt játszuk még, elég erőssé.
STUNT,SAWNOFFMATCH ez nekünk mindig jót tesz,
És egy nagyon nagy skill-t magadhoz tesz.
Mert nehéz időkben az a kis skill is jót tesz,
Így nyerünk mi minden egyest wart meg,
Sawn off a kedvenc fegyverünk,
Nem szégyeljük ezt de jó nekünk.
[LC]DRAWNER
Eme 3 vers kifejezi az [LC] kilétét. Szerintem megértettétek
|